Jelenlegi hely

Dúlák Szegeden

Felmerült benned, hogy a várandósság, szülés alatt, netán a gyermekágyas időszakban szeretnéd igénybe venni dúla segítségét? Összegyűjtöttük, hogy kihez fordulhatsz.

Puroszné Nagy Magdolna – perinatális szaktanácsadó, dúla, szülésfelkészítő, kismamamasszőr

Puroszné Nagy Magdolna vagyok, négy gyönyörű fiúgyermek édesanyja. Szegeden élek a családommal. Sok éven át olasz-német szakos tanárként dolgoztam egy gimnáziumban, 2007-ben kanyarodott az életem a szülés és az akörüli időszak felé: egy dúlaképzés elvégzése után elkezdtem édesanyákat kísérni, lelki-érzelmi támaszt nyújtva a várandósság, szülés és a gyermekágyas időszak alatt.

Kisbabát várni, világra hozni, majd testünkből táplálni - maga a csoda! Szeretném, ha ezt a csodát minél több anyuka megtalálná magában és nem hagyná, hogy ebben a sokszor félelmet sugalló világban, eltántorítsák ettől.

Egy dúla ebben tud a segítségedre lenni. Lelki-érzelmi támogatást nyújtunk a várandósság alatt, amikor nagyon fontos, hogy a benned felbukkanó gondolatokat, érzéseket, melyek ijesztőek is tudnak lenni, megoszthasd valakivel. A szülés alatt, természetesen mindig az adott kismama adott igényeinek megfelelően, fizikai támaszt is nyújtunk: masszírozunk, illóolajos borogatást készítünk, de lehet, hogy csak a kezedet fogjuk, vagy egyszerűen csak jelen vagyunk.

A tapasztalatok szerint a személyre szabott gondoskodás nagyban segíti az anyák biztonságérzetét, ami elősegíti a természetes folyamatok működését.

A gyermekágyi időszakban, szoptatásban is tudunk segíteni.

Egy jó dúla maximálisan tiszteli az édesanyák igényeit. Az elmúlt 10 évben a szegedi klinikán, négy budapesti kórházban és intézeten kívüli szülések során kísértem sok-sok édesanyát, mert oda megyek, ahol az anyák szülni szeretnének…

Minél több szülést kísérek, annál inkább látom, hogy mennyire sokfélék vagyunk mi, nők. Nem tudom megmondani senkinek, hogyan kell szülni. Abban próbálok segíteni, hogy minden anya megtalálja a benne lévő erőt, önbizalmat, amelynek a segítségével képes lesz világra hozni gyermekét és megélni anyaságát.

Elérhetőségeim:

06-30/493-9688 

pnmagdi@gmail.com

Facebook: Áldott állapotban


Tóthné Gulyás Gabriella - szüléskísérő és gyermekágyas dúla, Aquanatal oktató

Mottóm: „Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré.” (Csitáry-Hock Tamás)

Tóthné Gulyás Gabriella vagyok. Két felnőtt gyermekem van, és két kis unokám. Védőnői végzettségem van. Jelenleg dúlaként segítem a hozzám fordulókat – szüléskísérő és gyermekágyas dúla vagyok. Élet a babával 4 alkalmas csecsemőgondozó foglalkozásokat tartok – ahol gyakoroljuk a pelenkázást, öltöztetést játék babákon. Megismertetem a leendő szülőket a szoptatás művészetével. Beszélgetünk a sírásról, altatásról… a minden napi élet kérdéseiről.

Elérhetőségem:

30/485-8950

tggabriellam@gmail.com


Zsemberyné Mucs Kati vagyok, két lány anyukája, dúla és hordozási tanácsadó.

 
A szülőket a saját életükben kompetens személyekként szeretem tájékoztatni az őket foglalkoztató kérdésekről. Fontosnak tartom a várandósság és szülés valódi természetét megismertetni velük.  A gyermekágyra, szoptatásra és az azt követő időszakra való felkészülés is szívügyem.
 
Elérhetnek a 30/3817981-es telefonszámon, illetve a Babba Mián keresztül.

Makra Mónika - szülésfelkészítés, vajúdástámogatás, a belső erőd kibontakoztatása, hogy az életed örömteli legyen.

Négy gyermek édesanyja vagyok, a születés, az élet és a természet csodálója. Kb. 2000 óta foglalkozom természetes gyógymódokkal (bioenergetika, gyógynövények, aromaterápia, hangterápia, szivárványmasszázs, szimbólum terápia, Access bars és testkezelések; és még sok minden más). Mindig is vonzott a láthatatlan világ, a titkok, a csodák birodalma, ami a szemünk elöl rejtve van. A várandósság, szülés, születés mind ilyen.

Amikor  Réka lányom kb. fél éves lehetett, s  az anyatej volt a fő tápláléka,  akkor csodálkoztam rá, hogy mennyire zseniálisan van megalkotva a  testem. Két icipici sejtecskéből nevelgette-növesztgette pocaklakóként, és mindent de mindent: kopogós csontot, szöveteket, szerveket, dobbanó szivet abból alkotott, alakított, amit megettem. S mindezt mérnöki pontossággal. S ehhez csupán annyi dolgom volt, hogy figyeltem a testem jelzéseire. Akkor hasított belém az a felismerés, hogy ha ezt tudja a testem, akkor nincs az a betegség, amiből ne tudnék meggyógyúlni.

Minden várandósságom és szülésem ( 1 kórházban, 3 otthon) érlelte, erősítette bennem a vágyat, hogy azt a tudást, erőt, ahogy anyává  váltam, továbbadjam másoknak, megsokszorozva, beépítve, továbbörökítve a következő nemzedékeknek. Amiben én tudlak támogatni, hogy megtaláld magadban az erőt, amivel világra hozhatod a gyermeked ; a saját hangod, ami igazán TE vagy. Mindezt úgy, ahogy TE szeretnéd, s ahogy talán még soha nem kérted.

Mottó: ,,Az érintésed nem csak az, amit a kezeddel csinálsz, hanem ahogy létezel a világban" (Dr Dain Heer)

Elérhetőségek:

telefon: 30/340-6718

e-mail: dulamonika74@gmail.com


Mazán Beatrix – Dúla, kismama jóga tartó, kismama masszőr

2 gyermek édesanyja vagyok. A második szülésem alatt fellépett komplikációk megértése vezetett odáig, hogy dúla lettem. A szülés lelki folyamat és ha van bennünk bármi gát, akkor ez oka lehet esetleges komplikációknak. A dúlák ezeket a lelki folyamatokat segítik láthatóvá válni és megoldást találni ha bármi kibillen az egyensúlyból.

2011 óta kísérek szüléseket. Csodálatos dolog amikor egy baba a világra jön. Szeretem a szüléskísérés minden pillanatát. A várandósság kísérését- amikor is sokat beszélgetünk a kismamával. Félelemről, fájdalomról, családi mintákról, szeretetről és a babához való kötődésről, a felé irányuló figyelem, szeretet fontosságáról.

A vajúdás, szülés alatt megtiszteltetés a támasza lenni, segíteni őt a kitartásban, a határok átlépésében. És végül szívet melengető érzés a csecsemő gondozásában segíteni, tanácsot adni mikor már otthon van a baba.

Elérhetőség: 70/394-3284

mazanbea3@gmail.com

Facebook: Mazán Beatrix

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére